Gondolataim,álmaim

Egy lény akit nem láttam ,de éreztem,hogy markáns kisugárzású,magával ragadott lélekként és a városba vitt.Budapest egészen más volt mint megszoktam,de nem nézelődtünk,bevitt egy gyönyörű épületbe.A hatalmas előcsarnokban egy fafaragás állt művészien faragva.Olyan két méter széles,és másfél magas volt.Az alsó részen középen két alak kerek kopasz fejüek állnak.Magasabb figura az alacsony mögött,a fejükön glória kifaragva.Onnan hatalmas indák indulnak ki és hatalmas szőttesként szövik be az egészet.Az indákon három centis levelek,és az egész egy fatörzsön alapult.Az anyaga keményfa lehetett ránézésre,sötét színű,és az ajtók amik mellette voltak ugyanúgy faragva csavarodó burjánzó motívumokkal voltak tele.          A markáns kisugárzású,gondolom férfi vitt tovább engem az egyik ajtón át,ami kinyílt előttünk és vadul csapódott be amikor túljutottunk rajta.A pincehelység sötétje vett körül.Azt hiszem a föld alá vitt le egészen,ahol rengeteg egymásbanyíló terem sórakozott.Gépsorok voltak,ipari gépek és ruhákat,cipőket,gépeket,szerkezeteket raktak össze.Minden terem fehér fényben úszott,éles és erős fényben.A dolgozók nem látszottak embernek,talán nem is emberek voltak.Rengeteg ajtón mentem keresztül,és egynél meg is álltam mert pirosra volt festve,és felül két pici ablak csipkefüggönyökkel amiket oldalra lekötöztek.Nagy betonfal jelezte a trmek sokaságának a végét.A falban apró ablakok amik a sötétbe nyíltak.Átrepültem a betonfalon,és egy hatalmas részre értem,utcák az utcákalatt és sötét lények kóboroltak a sötétben.Feltörtem a felszínre és ott Budapesten találtam magam újra.A Nemzeti Múzeum,a Kálvintér környékén.A belváros tele kószáló emberekkel,és min den sötét éjszakai megvilágításban van.Az emberek furcsák voltak,nem élő hanem test nélküli lelkek voltak minden nélkül kétségbeesetten bolyongtak.Se lámpa,se reklámok csak az ódon épületek sokasága.Némelyik talán történelmi mert ismeretlen nekem,és régi stílusu.Az emberek egymás kezét fogták zaklatottan,és némelyik sírt is.Egyikük pórázra kötve vezette a kisfiát.A másik kétségbe esetten egy piros sportkocsi lassan eltűnő maradványain sírt.Egy nő rám nézett és egész közel jött,majd ahogy egy lélek mozog,villámgyorsan végigment a társain mire felbolydult a méhkas,rájöttek én élő vagyok.Eltorzult az arcuk,és vadul rohannak felém.A szárnyaim mentenek ki,felemelnek,de valaki elkapott és visszatart.A markáns kisérőm szakított ki a markukból.A rémülettől felébredtem és remegtem.Amikor visszafeküdtem rögtön visszarántott ez a rémséges álom világ,és a város végén az Omszki-tónál találtam magam,ahol régimódi sportpályák,focipályák szakadt keritéssel körbekerítve.A bevásárlóközpontnak nyomát se láttam.A földön baseball ütők hevertek szanaszét,és én a tóhoz menekültem,a lelkek zúgva utánam özönlöttek a partra,én meg oltalmat kértem a tótól.Szerszámokat akart az oltalomért cserébe,adtam neki fogót,csavarhúzót meg ilyeneket.Kiemelkedett egy víz színű emberalak,mindene vízből volt,az arca,szeme,szája,keze,teste.Felfodrozta a tó felszínét és engem a víz mélyébe lökött.A halak is mintha betolakodónak láttak volna,fenyegetően úszkáltak körülöttem,utána felébredtem ebből a tündérmeséből.