Megtanulni repülni nem is egyszerű dolog.Egy lény vitt elmagával hosszú útra.Én nagyon jókedvű voltam ő pedig cipelt magával.Egy lénnyel beszélt miközben én fel és le zuhantam egy erdő fölött vidáman sikoltozva.Nem is selytettem ezek után mi jön.Tanítottak éjszakáról éjszakára keményen.Megtanultam leszállni ami némi árokhúzással ment eleinte,de végül egy zsebkendőre is leereszkedtem játszva.Keményen tanítottak nem volt mese orsó,pörgés,zuhanás,forgás,sólyomrepülés.Csak a talajszintet nem hagytam el féltem a magasságtól.Játszottak velem ellöktek és várták,hogy visszatérek.Sok kudarc és zuhanás után megtanultam,hogyan térjek vissza zuhanásból.Utána egy szakadék szélére csaltak és jól szórakoztak rajtam amint megrémültem a többezer méteres mélységtől.Kétségbeesve kerestem a földet,de nem volt mese meg kellett tanulnom a magasságok magasságában bátornak lenni.Újra és újra a semmi volt körülöttem.Végül az űrben repültem ahol meg tanultam a fénysebességet,az afölötti sebességet,a napok sugarait a bolygók sokaságát és a csendet.A gondolat volt a szaglószervem,a szemem,az érzékem nehogy sziklába ütközzem.Kisugárzom és visszaszívom a hullámokat amik mesélnek nekem.Néha egyé válok velük és átlépek az anyagon,érezve a rezgését a pulzálását.Megtanultam Isten énekét ami mindig szól és a létezést formálja minden pillanatban.Nincs is más gyönyör csak Istent hallgatni valahol a semmiben ahogy énekével életet teremt és fenn tart örökké.Csak a testem és a valóságom hagytam itthon.Ide kell visszatérnem mindig és élnem az emberi életemet.